Aktuális

Published by Banner on Kedd, Július 5, 2011

2022. július 7.

Gyula. Gyulai Várszínház - Kamaraterem. „Banner Zoltán előadóestje. A 90 éves művész előadása színház- és előadóművészettörténeti pillanat. Banner Zoltán Petőfi a hídon című előadóestjét a költő születésének 150. évfordulója alkalmából állította össze.” www.gyulaivarszinhaz.hu

2021. szeptember 3.

Kiskunhalas. „A Thorma János Múzeum tisztelettel meghívja Önt és kísérőjét 2021.Szeptember 3-án, pénteken, 13 órára a Thorma János Múzeumba a Nagybányai Remekművek Magángyűjteményekben, a Kiskunhalasi Őszi Tárlat 2021. megnyitójára. A kiállítás szakmai értékelése: Banner Zoltán művészettörténész.”
https://hirado.hu

2021.augusztus 19.

Leányfalu. Faluház ‒ Ravasz László Könyvtár. „Az Erdélyi művészek Leányfalun sorozat idei tárlatának vendége Kádár Tibor festőművész. A kiállítást Banner Zoltán művészettörténész nyitja meg, majd a színházteremben a művészről most kiadott monográfiáját mutatja be és Káli Király István marosvásárhelyi kiadóval beszélget az erdélyi magyar könyvkiadás gondjairól.”

www.facebook.com

2019. november 27.

Budapest. Maszelka János erdélyi festő alkotásaiból kiállítás nyílt a Kárpát-haza Galériában, amelyen ünnepi beszédet mondott Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a kiállítás fővédnöke. A december 20-ig látogatható tárlatot Banner Zoltán művészettörténész nyitotta meg.
magyarnemzet.hu

2019. június 13.

Budapest. Válogatás a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum Képtárának anyagából. A kiállítást, amelyet Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere és Banner Zoltán művészettörténész nyitottak meg, 2019. július 15-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Várnegyed Galériában.
www.budavar.hu/hirek/szekelyudvarhelyi-kep-tar-kiallitas

2019. május 21.

Békéscsaba. Belvárosi Római Katolikus Plébánia rendezésében Én vagyok a Te távoli társad Banner Zoltán előadóestje erdélyi költők verseiből. Közreműködött Varga Zsolt gitárművész.

2018. november 8-11.

Brassó. „A költő, Bartalis János születésének 125. évfordulójának évében szervezte meg az Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület november 8-11. között a Reménység Házábana XXV. Bartalis János versmondó és énekelt vers vetélkedőt. A zsüri elnöke Banner Zoltán előadóművész, művészettörténész volt.” Brassói Lapok/2018. november 15./IV. sorozat/30. évfolyam/1502. szám.

2018. szeptember 25.

Pécs. A Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara Művészettörténet és -elmélet Tanszéke és Kutatócsoportja szervezésében 2018. szeptember 25-én Banner Zoltán Erdélyi magyar művészet a XX. században című könyvének bemutatásával egybekötött beszélgetésre kerül sor. A szerzővel Aknai Tamás, az egyetem professor emeritusa és Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria megbízott főigazgatója beszélget. https://partiuminapok.ro/index.php/program/#wcs-tabs-1=1

2018. augusztus 21.

Szatmárnémeti. Partiumi Magyar Napok. Emlékkiállítás Olajos Béla festményeiből. Megnyitja Banner Zoltán. A kiállítás a Szatmár Megyei Múzeum támogatásával jött létre. https://partiuminapok.ro/index.php/program/#wcs-tabs-1=1

2018. június 10 ̶ 18.

Bálványosfürdő.
2018 június 10-18 között kerül megrendezésre Bálványosfürdőn a BálványosGrand Hotelben a IX-ik bálványosi művésztábor 30 alkotó művész részvételével. 2018. június 14-én, csütörtökön este 18:00 órától Banner Zoltán bemutatja Bardócz Lajos-ról írt monográfiáját. Jelen lesz: Káli Király István, a Mentor Kiadó tulajdonosa, Deák Ferenc, Túros Eszter művészettörténészek. 2018. június 17-én, vasárnap délben 12:00 órától kerül sor a kilencedik bálványosi Art Camp tárlatmegnyitójára. A művészeket méltatja Banner Zoltán.
https://www.kezdi.info/news/9-ik-balvanyosi-muvesztabo-balvanyos-art-camp-2018/8826

2016. november 10.

Szatmárnémeti. Művészeti Múzeum. Az Erdős Imre Pál grafikusművész születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítást megnyitotta Banner Zoltán, aki az ezt követő kerekasztal megbeszélésen is részt vett.
cjsm.ro/hu

2016. november 3. – 6.

Brassó. Reménység Háza. „A brassói Apáczai Csere János Közművelődési Egyesület meghirdeti a XXIII. Bartalis János versmondó/énekelt vers vetélkedőt az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának tiszteletére.” A zsüri elnöke Banner Zoltán.
www.emke.ro

2016.október 19.

Kolozsvár. „A Régiók bemutatkozása című sorozat keretében Erdővidékkel indít a kolozsvári Györkös Mányi Albert Emlékház galériája: Bodosi Dániel munkáiból nyílik emlékkiállítás 2016. október 19-én, szerdán, 17.00 órától, amelyen Banner Zoltán művészettörténész mond köszöntőt.”
www.eloszekelyfold.com

2016. október 13.

Csíkszereda. Meghívó: „A Csíki Székely Múzeum tisztelettel meghívja a Bálványosi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor kiállításának megnyitójára 2016. október 13-án, csütörtökön, 16.30 órára a Kossuth utcai galériába. Megnyitó beszédet mond Banner Zoltán.”

2016. október 6.-16.

Borospataka. Borospataki Művésztelep. A záró kiállítást megnyitotta Nagy Miklós Kund és Banner Zoltán.

2016. szeptember 26.

Békéscsaba. Meghívó: „A Békéscsabai Jókai Színház és a Körös Irodalmi Társaság szeretettel meghívja Önt és kedves ismerőseit 2016. szeptember 26. (hétfő) 18.00 órára, a Sík Ferenc Kamaraszínházba, az Alkotó-Társak sorozat első estjére. Vendégeink: Banner Zoltán és Banner Papp Mária.
jokaiszinhaz.hu

2016. szeptember 24.

Gödöllő. Meghívó: „A Tessedik Sámuel Alapítvány szeretettel meghívja Önt és kedves családját 2016. szeptember 24-én (szombat) 17 órára Olajos Béla (1910. Gödöllő – 1991. Csíkszereda) festőművész emlékkiállításának megnyitójára a Tessedik Galériába.
A kiállítást megnyitja: Banner Zoltán.
godolloihirek.hu

2016. augusztus 19.

Leányfalu. Meghívó: „A Hitel Múzeum és a Leányfalu-Ház szeretettel meghívja Önt 2016. augusztus 19-én, pénteken 16.30 órakor a Leányfalu-Házba az Erdélyi művészek Leányfalun kiállítás sorozat keretében Kádár Tibor festőművész Lehetetlen című kiállításának megnyitójára. A kiállítást megnyitja Banner Zoltán.
www.iroszovetseg.hu

2016. június 5. – 12.

Bálványos. Bálványosi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor. A záró kiállítást megnyitotta Banner Zoltán

2016. június 9.

Kézdivásárhely. „Bardócz Lajos grafikusművész képkiállításának tárlatnyitójára 2016. június 9-én 18 órától kerül sor a Kosztándi Galériában. A kiállítást megnyitja dr. Deák Ferencz és Banner Zoltán.”
www.kezdi.info

2016. április 26.

Kolozsvár. „Árkossy István Nagymesterek – Reneszánsz és barokk festőművészek arcképcsarnoka című, könyvbemutatóval egybekötött kiállítását nyitják meg 2016. április 26-án, kedden, 17 órakor a kolozsvári Minerva-ház (Jókai/Napoca u. 16. szám) emeleti, Cs. Gyimesi Éva termében és a ház alagsori galériájában.” A kiállításéval megegyező című albumot bemutatja Banner Zoltán.
www.maszol.ro

2016. február 5.

Csíkszereda. „Több mint száz alkotásából nyílt kiállítás a 80 éves gyergyóditrói születésű, négy évtizedig Csíkszeredában élő és alkotó Gaál András festőművésznek a Csíki Székely Múzeum öt kiállító termében. A tárlatot Banner Zoltán művészettörténész nyitotta meg.
www.erdelyinaplo.ro]

2016. január 29.

Marosvásárhely. „A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság idei első rendezvényének meghívottja Banner Zoltán művészettörténész, előadóművész, műkritikus volt.” Előadásának témája a transzilvanista képzőművészet.
www.maszol.hu

2015. november 28.

Sepsiszentgyörgy. „A sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központ földszinti kiállítótermében, 2015. november 28-án, szombaton 17 órától nyílik meg Bordi András (1905-1989) festőművész kiállítása.
A kiállítást megnyitja Banner Zoltán művészettörténész.

www.sepsiszentgyorgy.info

2015. november 6.

Brassó. „Brassóban, a Reménység Házban pénteken 18 órakor nyitják meg Olsefszky Jakabos Imola képzőművész egyéni kiállítását. Az alkotásokat Banner Zoltán művészettörténész méltatja.
XXII. Bartalis János versmondó/énekelt vers vetélkedő kiértékelése.
A zsüri elnöke: Banner Zoltán.
www.3szek.ro

2015. október 11.

Borospatak. Gyimesi értékőrző tábor. A záró kiállítás keretében Banner Zoltán 30 perces előadóműsora.

2015. október 3.

Csíkszereda. A 75 éves Márton Árpád festőművész jubileumi kiállításán megnyitóbeszédet mondott Banner Zoltán.

2015. szeptember 23.

Budapest. A Forrás Galéria keretében a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galériában Kákonyi Csilla festőművész kiállításának megnyitása.

2015. szeptember 20.

Sopron. Szabó Béla grafikus - és festőművész emlékkiállításának megnyitása.

2015. augusztus 19.

Leányfalu. „Hunyadi László szobrász- és Hunyadi Mária textilművész az Erdélyi művészek Leányfalun sorozat hagyományos augusztusi rendezvényén állít ki válogatást munkáiból a Leányfalu Házban. A Leányfalui Hitel Múzeum-Galéria szervezte tárlat szerdán, augusztus 19-én 16 órakor nyílik meg. Megnyitóbeszédet Banner Zoltán művészettörténész tart.
www.e-nepujsag.ro

2015. július 12.

Zsobok. A XX. Kalotaszeg Táborzáró kiállításának megnyitása. Banner Zoltán Reményik Sándor díjat kapott.

2015.június 7.

Budapest. Nemzeti Galéria. Banner Zoltán vetítettképes előadása: „Az Erdőntúli Táj” a Sors és jelkép kiállításhoz kapcsolódó szabadegyetemi előadás-sorozatban.

2015. május 6.

Budapest. Várnegyed Galéria. 20 éves a Kalotaszeg tábor kiállítás megnyitása.

2015. április 10.

Békéscsaba. A Költészet napján 24 órás versmondás. Banner Zoltán Emőd Tamás I. világháborús verseiből olvasott fel.

2015. március 15.

Békéscsaba. Fiume étterem. A Körös Irodalmi Társaság 1848-as irodalmi műsora. Banner Zoltán saját verseiből olvasott fel.

2015. január 22.

Békés. Békési Galéria. Kállai Júlia grafikus- és festőművész emlékkiállításának megnyitása.

2014. november 6-9.

Brassó. A XXI. Bartalis János Nemzetközi Versmondó és Énekelt vers-vetélkedő zsürielnöke.

2014. augusztus 19.

Leányfalu. Meghívó: „Idén már 26 éves az Erdélyi művészek Leányfalun sorozat, melynek következő programján augusztus 19-én 16 órakor hagyományos tárlat és irodalmi est várja a közönséget a Leányfalu-Házba. Az eseményen Péterfy László képzőművészt valamint a róla készült monográfiáját bemutatja, majd a kiállítást megnyitja Banner Zoltán művészettörténész.”
(www.informako.hu)

2014. április 29.

Gyula. Mogyoróssy János Városi Könyvtár, Simonyi olvasóterem. Az Arany János Művelődési Egyesület meghívója „a művészi pályafutásának 50. évfordulóját ünneplő Banner Zoltán Keddi kalács című önálló előadóestjére.”

2013. december 3.

Gyomaendrőd. „…A Vidovszky Béla Helytörténeti Gyűjtemény és Városi Képtár tisztelettel meghívja Önt és kedves családját, ismerőseit 2013. december 1-jén, vasárnap 15 órára a képtár megnyitásának 20. évfordulójára rendezett Corini Margit gyűjteményes kiállítására és megemlékezésre. Köszöntőt mond: Várfi András Polgármester. A kiállítást megnyitja: Banner Zoltán művészettörténész.”
(www.gyomaendrod.com)

2013. november 15.

Budapest. Meghívó a Bethlen Gábor Alapítvány Díjátadó Ünnepségére.
Márton Áron emlékérem: „…Dr. Szász István Tas orvos, író, szerkesztő, az erdélyi Hitel emlékmúzeum alapítója. Laudátor: Banner Zoltán művészettörténész, közíró és kritikus.”
(www.iroszovetseg.hu

2013. november 7-10.

Brassó. A XX. Bartalis János vers- és énekmondó verseny zsürielnöke.

2013. október 18.

Vác. Művelődési Ház. „…Márton Árpád erdélyi festőművész kiállítása a Magyar Festészet Napja alkalmából. Köszöntőt mond: Fördős Attila Vác város polgármestere. Megnyitja: Banner Zoltán művészettörténész.”
(www.vac.hu)

2013. október 8.

Borospataka. Gyimesi Művésztábor. Banner Zoltán előadása: „A képzőművészeti transzilvanizmus időszerű kérdései.”

2013. augusztus 19.

Leányfalu. Meghívó: „…A leányfalui Hitel Múzeum-Galéria valamint a Leányfalu-Ház szeretettel várja Önt és barátait 2013. augusztus 19. hétfő 16 órakor a 25 éves Erdélyi művészek Leányfalun sorozat jubileumi tárlatára: Bardócz Lajos Szervátiusz díjas festő-grafikus és Konthur Bertalan szobrászművész közös kiállítására. Megnyitja: Banner Zoltán művészettörténész.”
(www.iroszovetseg.hu)

2013. augusztus 1.

Miskolc. „Kozma István festőművész kiállítását Banner Zoltán művészettörténész nyitotta meg 2013. augusztus 1-én, 17 órakor a Miskolci Galéria Rákóczi-Házában.”
(www.muzsakkertjemiskolc.hu)

2013. július 27.

Zsobok. A XVIII. „Kalotaszeg képzőművészeti alkotótábor” megnyitása.

2013. június 17.

Budapest. „…A Falk Miksa utcai E-Galéria páros kiállításán még szorosabb, szervesebb a kapcsolat, anya és lánya, a Németországba áttelepült, és művészetét ott tovább fejlesztő Pallos Sch. Jutta és Pallos Krisztina állt képeivel közönség elé. Festészetüket, munkásságukat Banner Zoltán művészettörténész méltatta a megnyitóünnepségen, kolozsvári éveiket is ő elevenítette fel.”
()www.e-nepusjsag.ro)

2013. május 31.

Békéscsaba. Munkácsy Mihály Múzeum. Kerekes György festőművész emlékkiállítását megnyitotta Banner Zoltán.

2013. május 11.

Lökösháza. „…Corvus-Kora Róbert lökösházi festőművész befejezte ötödik monumentális festményének munkálatait. A Periklész kora című 9 x 4,5 méteres panorámaképet május 11-én adták át Lökösháza zsúfolásig megtelt művelődési házában. Az ünnepélyes átadáson Banner Zoltán művészettörténész méltatta a mű alkotóját, egyenesen M.S. mesterhez hasonlítva munkásságát.”
(www.bekesmegye.com)

2013. május 10.

Gyula. Patrióta Étterem. Banner Zoltán előadóestje: „Lakoma”. Házigazda: dr. Elek Tibor.

2013. május 2.

„Békéscsaba. Munkácsy Mihály Múzeum. „Május 2-án székelyföldi képzőművészek alkotásaiból nyílt kiállítás a Munkácsy Múzeumban. A június 9-ig tartó tárlat keretében Deák M. Ria háromdimenziós textiliái mellett Deák Barna drótnyomat eljárással készített grafikáit, valamint különleges szobrait tekinthetik meg a művészetkedvelők.” A kiállítást megnyitotta Banner Zoltán művészettörténész.”
(www.munkacsy.hu)

2013. május 1.

Leányfalu. Meghívó. „…Szeretettel meghívjuk Önt és kedves Családját 2013. május 1-én 16.00 órakor a Leányfalu-Házba Márton Árpád csíkszeredai festőművész kiállításának megnyitójára. Márton Árpád Erdély egyik legjelentősebb élő festőművésze, a híres Gyergyószárhegyi Művésztelep egyik alapítója. A kiállítást megnyitja Banner Zoltán művészettörténész”.
(www.leanyfalu-haz.hu)o

2013. április 20.

Tápiószele. Blaskovich Múzeum.
Előadás: „Irodalmi és képzőművészeti kalandozás Banner Zoltánnal.”

2013. április 15.

[b]József Attila Versmondó Versenyt[b] rendeztek hétfőn Békéscsabán, a Lencsési általános iskolában, melyre a megyeszékhely kilenc intézményéből ötvenöt diák nevezett.” A zsüri elnöke Banner Zoltán.
(www.beol.hu)

2013. március 19.

Győr. Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár. „…Itt is otthon - Gaál András kiállítása. Intézményünk galériájában 2013. március 19-én (kedden) újabb kiállítás nyílt. Gaál András festőművész műveit Banner Zoltán művészettörténész ajánlotta a megjelentek figyelmébe.”
(www.gyorikonyvtar.hu)

2013. március 10.

A Költészet Napja alkalmából a békéscsabai Ibsen Házban rendezett versmaraton keretében
„a KIT díszvendége, a társaság oszlopos tagja, alelnöke, kiváló versmondója, Banner Zoltán, aki József Attila és erdélyi költők versei mellett szintén előad majd saját verseket is.”
(www.barkaonline.hu)

2013. március 7.

Kolozsvári Művészeti Múzeum. Árkossy István grafikai és festészeti kiállításának megnyitása.
„…A kiállításon Banner Zoltán művészettörténész, a kiállítást méltatva, arról beszélt, milyen válaszokat adott Árkossy István életművében a XXI. század dilemmáira…”
„…A kiállítás alkalmával bemutatták Banner Zoltánnak a Mentor Kiadó gondozásában megjelent Árkossy Istvánról szóló könyvét, melyet Kántor Lajos méltatott…”
(www.erdon.ro)

2013. február 6.

Brassó. Szórólap. „Bodosi Dániel festőművész kiállítása a Reménység Házában. Megnyitja Banner Zoltán művészettörténész, valamint bemutatja a festőművészről írt monográfiáját.”
(www.erdelyimuveszet.hu

2013. február 5.

Barót. Városi Múzeum. Banner Zoltán Bodosi Dániel című képzőművészeti monográfiájának bemutatója. A könyvet ismerteti a szerző.

2013. január 22.

Békéscsaba. A Magyar Kultúra Napja. A békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ ünnepélyes megnyitásakor Banner Zoltán előadta „22 metafóra a magyar kultúráról” című költeményét.

2012. november 7.

Munkácsy Emlékház, Békéscsaba. „Aranyfelhő” Kolarovszki Sarolta (ének) és Banner Zoltán (vers) műsora Papp Magda emlékére. Zongorán kísér: Kovács Judit.

2012. október 8.

Rádió interjú MR1. Arcvonások (Szerk. Stifner Gábor)

2012. szeptember 28.

Pénteken 16 órakor, Banner Zoltán művészettörténész nyitja meg dr.Grin Igor Szülőföldünk szelíd szépsége című fotókiállítását a Munkácsy Mihály Múzeum Clio termében.
(Csabai Mérleg)

2012. szeptember 14.

“Kulturális Örökség Napjai” Debrecen
„17 órakor kiállítás a 20 éves Bálványosi Incitato Nemzetközi Művésztábor alkotóinak munkáiból. Köszöntőt mond: Somogyi Béla, Debrecen város alpolgármestere
Megnyitja: Banner Zoltán művészettörténész.
Helyszín: Belvárosi Galéria”
(www.debrecenimuvkozpont.hu)

2012. szeptember 7.

„Meghívó Szatmári Ágnes festőművész kiállítására
A Jankay Gyűjtemény és Kortárs Galéria tisztelettel meghívja Önt Kortárs Kiállítótermébe 2012. szeptember 7-én, pénteken 16 órára Szatmári Ágnes festőművész kiállítására.A kiállítást megnyitja Banner Zoltán, művészeti író.” (bekescsaba.hu)

2012. augusztus 27.

Banner Zoltán önálló estje a TeÁtriumban. „Az egykori erdélyi és magyarországi előadóestjeinek, előadókörútjainak állomásairól az éppen ma 50 éves Elek Tibor beszélgetett Banner Zoltánnal: az este folyamán ezen pódiumestek keresztmetszetéből hallhatott a közönség néhány megható és továbbgondolásra méltó költeményt”.
(Jókai Színház honlapja, 2012. augusztus 27. | Sz. Kovács Viktória )

2012. augusztus 19.

„Szász István Tas, az Erdélyi művészek Leányfalun kiállítás-sorozat kezdeményezője értesít, hogy vasárnap délután 5 órakor újra ünnepi tárlatnyitót tartanak a Leányfalu-Ház és a Hitel-Múzeum Galéria közös rendezésében. A kiállítók Z. Erdei Anna grafikus és Zagyva László szobrász. Az évekkel ezelőtt Marosvásárhelyről Magyarországra áttelepült művészházaspár munkásságáról Banner Zoltán művészettörténész beszél a megnyitón”. (e-NÉPUJSAG.ro)

2012. augusztus 16.

„Banner Zoltán a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést vehette át augusztus 20-a alkalmából. A békéscsabai művészettörténész, előadóművész, költő kultúránk gazdagításáért kapta az állami díjat.” (BEOL.HU augusztus 27.)

2012. július 23. - 2012. július 31.

XVII. Kalotaszegi fotó és képzőművészeti alkotótábor.
Zsobok Egyed Emese beszélgetése Banner Zoltánnal életművéről, a művészettörténész és költő ünnepi köszöntésén, a Bethesda Otthon dísztermében.
A Zárókiállítás megnyitása.

2012. június 8.

Ünnepi Könyvhét. „A hivatalos könyvheti rendezvényen Elek Tibor beszélgetett Banner Zoltánnal. Június 11-én a Magyar Írószövetség Klubjában mutatják be a 80. születésnap alkalmából megjelent verseinek gyűjteményét, e sorok írásakor pedig épp a Magyar Napló és a Pallas Akadémia standjánál dedikál a fővárosban. A Szlovák Tájház udvarán ugyancsak a Bárka főszerkesztője faggatta, és kérte, meséljen pályája három alap-világáról, a versmondás, a fellépések éveiről, a költői mesterségről, melynek szép lenyomata az említett válogatáskötet (Hátra ne nézz!), és a művészeti írói munkásságáról. Banner Zoltánt Békéscsaba város
képviseletében Herczeg Tamás és Varga Tamás köszöntötte.”(barkaonline.hu)

2012. május 17.

Semmelweis Szalon Budapest: Márton Árpád festőművész kiállítását megnyitotta Banner Zoltán.
„Dr. Tulassay Tivadar rektor Márton Árpád, Kádár Tibor festőművész és Banner Zoltán művészeti író társaságában a gyökerekről, a művészi pálya állomásairól, a kulturális örökség festőművészre gyakorolt hatásairól beszélt.” (Semmelweis Hírek)

2012. május 1.

Gaál András csíkszeredai festőművész kiállításának megnyitása a Leányfalu-Házban. az Erdélyi művészek Leányfalun sorozat keretében.

2012. április 16.

„Békéscsaba önkormányzata 2012-ben is megrendezi a József Attila szavalóversenyt az általános iskolások számára négy korosztályban.” (ujkonyvpiac.hu) A zsüri elnöke Banner Zoltán.

2012. április 13.

„…A Békés Megyei Tudásház és Könyvtárban Lipták Pál könyvtárigazgató, festőművész születésének 90. évfordulója alkalmából kamarakiállítás nyílik. Köszöntőt mond Hrabovszki Mihály a Békés Megyei Tudásház és Könyvtár mb. igazgatója. A kiállítást Banner Zoltán művészettörténész nyitja meg…” (konyvtar.bmk.hu)

2012. április 10.

„A Költészet Napja alkalmából különleges vállalkozásra szánta el magát a Jókai Színház, de még inkább Békéscsaba és Békés megye lakossága: 24 órán keresztül verseket mondtunk és hallgattunk az Ibsen Ház udvarán. …Majd a kortárs irodalom medrében folyt tovább a versfolyam a Körös Irodalmi Társaság tagjainak részvételével dr. Elek Tibor vezénylete alatt. A Békés megyei szerzők saját műveik mellett egy-egy kedvenc költeményüket is megosztották a nagyérdeművel. A két díszvendég, Banner Zoltán művészeti író és Zalán
Tibor költő, dramaturg is Ady-verssel készült erre a napra.” (jokaiszinhaz.hu)

2012. április 1.

A bécsi Bornemisza Péter Társaság áprilisi rendezvényének meghívottja Banner Zoltán művészettörténész, művészeti író, szerkesztő, előadóművész. Előadásának címe: „Erdélyi magyar művészet a XX. században” (Bécsi Posta)

2012. március 30.

Gnandt János festőművész tárlatának megnyitása a békéscsabai Jankay Galériában. „Nem mindennapi érdeklődés kísérte Gnandt János „Retrospektív” című tárlat-megnyitóját a Jankay Galériában: a Kortárs Kiállítóterem zsúfolásig megtelt tisztelőkkel, művészekkel, barátokkal péntek délután. A megjelenteket Köles István, a Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke köszöntötte, a kiállítást Banner Zoltán, művészeti író nyitotta meg”.(jokaiszinhaz.hu)

2012. február 1.

A Békéstáji Művészeti Társaság képzőművészeinek kiállítása a Gyomaendrődi Vidovszky Béla Helytörténeti Gyűjtemény Képtárában. A kiállítást Banner Zoltán nyitotta meg. (Gyomaendrőd.hu)

2011.október 25.

Kriterion Koszorú 2011. díj (Kriterion Alapítvány, Csíkszereda)

A Gyergyószárhegyi Klasszikusok Alkotótábor zárókiállítása keretében adták át. „A Kriterion Koszorút a uratórium elnöke, Hajdú Áron, a BookArt Kiadó vezetője adta át az ünnepeltnek. Banner Zoltánról Márton Árpád festőművész és Nagy Miklós Kund művészeti író tartott laudációt.” (e-NÉPÚJSÁG.ro)

2011. október 24.

Kákonyi Csilla festőművész kiállításának megnyitása a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.
„…a vásárhelyi eseményen megjelent szerző, Banner Zoltán művészettörténész pedig művészetelméleti, keletkezéstörténeti meg személyre szabott tudnivalókkal is kiegészítette a nézőkben a látvány keltette erőteljes benyomásokat…” (e-NÉPÚJSÁG.ro)

2011.október 20.

Vetró András szobrászművész kiállításának megnyitása a budapesti Vármegye Galériában.
„Széles körű érdeklődés mellett nyitotta meg csütörtök este Banner Zoltán művészettörténész a budapesti Erdély Művészetéért Alapítvány – Vármegye Galériában Vetró András egyéni kiállítását. A kézdivásárhelyi szobrásznak ez az első egyéni tárlata a magyar fővárosban, amivel, saját bevallása szerint, édesapjának, Vetró Artúr-nak állít emléket.” (Háromszék)

2011. augusztus 19.

“A Leányfalu-Ház az Erdélyi művészek Leányfalun sorozat keretében tisztelettel meghívja Önt és kedves barátait Török Bíró Erzsébet székelyudvarhelyi textilművész kiállításának megnyitójára. Méltató beszédet mond Banner Zoltán művészettörténész.” (Meghívó)

2011. július 25-31.

A Zsoboki Nemzetközi Alkotótábor (Románia) zárókiállításának rendezése és megnyitása.

2011. június 20-25.

II. Nemzetközi művésztábor. Bálványos (Románia).
“…A táborozás ideje alatt készült műalkotásokból nyílik tárlat a táborzárás napján, szombaton a szálloda (Grand Hotel) egyik termében, ahol a kiállított munkákat Banner Zoltán művészettörténész, az erdélyi kortárs képzőművészeti élet legkiválóbb ismerője és Jakobovits Miklós, a Barabás Miklós Céh elnöke értékeli.” (erdely.ma 2011.06.22.)

2011. június 9.

A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban “Megnyílt Fajó János képzőművész Válogatás egy életműből című tárlata.
(…) a közönség a tárlatot megnyitó Banner Zoltán művészettörténész Fajó János páratlanul gazdag munkásságát és alkotói nagyságát méltató gondolatait hallgathatta meg, végezetül maga az alkotó szólt röviden a megjelentekhez, köszönetét fejezve ki mindazoknak, akik a kiállítás megrendezésében közreműködtek.“(munkacsy. hu)

2011. június 7.

Andruska Anna, Fábián Irén, Szőke Sándor képzőművészek kiállításának megnyitása a Békés Megyei Munkácsy Mihály Múzeumban.

2011. június 2.

Ünnepi Könyvhét 2011. Békéscsaba.
Megnyitó beszédet mond Banner Zoltán költő, művészettörténész.

2011. április 11.

A békéscsabai József Attila Általános Iskola által rendezett József Attila városi versmondó verseny zsürijének elnöke.

2011. április 9.

Az EMKE-Díj-Kuratórium felkérésére Feszt László festőművész – aki a beérkezett javaslatok alapján elnyerte az EMKE 2011. évi Szolnay Sándor díját – munkásságának méltatása.

2011. március 19.

Lélek Boulevard.
Barkó Judit beszélgetése Banner Zoltánnal (Duna TV).

2011. március 15.

Békéscsaba Kultúrájáért kitüntetés
“…Banner Zoltán művészettörténészt, Ancsinné Laurinyecz Katalin világbajnok kézilabdakapust, valamint a Bereczkiné Harangozó Ildikó és Petrovszki Pál edzőpárost részesítette rangos elismerésben a város közgyűlése. A szatmárnémeti születésű Banner Zoltán a „Békéscsaba Kultúrájáért” kitüntetést kapta, aki íróként és előadóművészként is tevékenyen öregbítette városunk hírnevét, színesítette a megyeszékhely kulturális életét…” ( www.bekescsaba.hu)

2011. február 17.

Bordi András marosvásárhelyi festőművész emlék-kiállításának megnyitása a budapesti Román Kulturális Intézetben.

2011. január 20.

A 60 éves Lonovics László békéscsabai festő- és grafikusművész kiállításának megnyitása a Magyar Kultúra Napján a Békés Megyei Jókai Színház galériájában.